Ősz van. Vagyis még talán inkább picit nyár. Kedvelem az évnek ezt a melankolikus negyedét: helyt ad átgondolni mindazt ami elmúlik. Alszunk egy picit, aztán kezdjük előröl, újra meg újra.
Tegnap eltévedtem picit. Térben és időben egyaránt, persze leginkább csak képletesen. Sikerült kimotorozni az egész tanknyi benzint, pedig nem is mentem annyira messzire...
Csodákat leltem a múltból. Hódmezővásárhely környéke egy olyan elfeledett, de talán élni akaró szeglete az országnak, ahol bizony sok helyen meg lehet hallgatni a csendet és még a vadak se rohannak el olyan gyorsan a közelünkből.
Nem egy embertől hallottam már: "Ugyan mi érdekes van abban az Alföldben? Lapos is, unalmas is, minden olyan egyforma!" Meglehet. Sokáig én is ezt hittem. Majd járni kezdtem a vidéket. Persze kell az is, hogy valamennyire fogékony legyen az ember az apróbb csodákra és meglássa a kincseket.
Régóta keresem és kutatgatom a Klebelsberg-féle tanyasi iskolákat. Nem tagadom, hogy erősen személyes jellege is van mindezeknek: apai nagyapám és az ő összes testvérei, valamint dédapám falusi és tanyasi tanáremberek voltak, ráadásul a jobbak közül. Így ha egy ilyen épület mellett megyek el, mindíg dobban egyet a szívem és bizony elgondolkodok sokszor a "mi lett volna ha" természetű kérdéseken.
![]() |
| kapcsolódó cikk |
A tanya haldoklik. Persze vannak őslakók, meg vannak a próbálkozók. Tisztelet mindegyikőjüknek. Sokszor még ma sincs villany, kövesút, hogy például a boltról, az orvosról és egyéb luxuscikkekről ne is beszéljek.
Meghalnak a tanyák. Miután utoljára bezárták az ajtaját és felakasztották a szegre a kulcsot, lassan összedől a ház és nem marad más utána, mint egy sárgás földkupac rajta némi cseréppel. Meg az emlékezés. Hogy valaha valakik itt születtek, itt éltek és talán itt is haltak meg, ezen a kis tanyán. S amíg éltek, szerettek, sírtak és tanultak, örökké tanultak.
Ha volt egy kis szerencséjük, akkor egy ilyen helyen, mint az egykori bogárzói iskola tanterme:
Aztán meghal az Iskola is. Pusztul a Tudás, szökik a józan paraszti Ész. Messze, külföldre...
Én mindenesetre nagyon jót motoroztam tegnap és mivel szeretek előtte - utána alaposan tájékozódni, még egy picit tán okosabb is lettem! 😀 Kettőezer - ötszáz forintomba került mindez....



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése