13. Málta

Üdv ismét és elnézést a csendért!

Máltán jártunk a hugommal. Ő hosszú évek óta külföldön él - jelenleg Belgium a bázis - így elég ritkán találkozunk és akkor is keveset. Hosszabb ideje tervezgettünk valami tartalmasabb mítinget, ez lett belőle.

Oda és vissza is Belgiumon keresztül mentem, ám ez most nem fontos. Az az ország is megér minimum egy külön bejegyzést, nemde?

Késő éjszaka érkeztünk meg a Budapestnyi méretű államocska repterére. Már elsőre feltűnt a levegőből amit eddíg is tudtunk: ez bizony jó zsúfolt.

Malta at night

Gyors transzfer a korábban itt lefoglalt remek kis családi szálláshelyre és alvás. Másnap visszabuszoztunk a reptérre, mert várt minket egy bérelt autó. 

...és akkor gyorsan szögezzük is le: NE bérelj autót Máltán!!! Mondom NE!!!!! Amúgy olcsó és egy gyakorlatilag új kocsit kaptunk roppant egyszerűen, de kábé ezzel végére is értünk az előnyöknek. Kezdjük ott: jobbkormány és balratarts. Ha ez menni fog, oké. Folyamatosak a dugók, mert irdatlan mennyiségű járművet halmoztak fel ezen a kis területen. Ebből következik, hogy a parkolóhelyet úgy kell vadászni a nap minden szakában. Rosszabb, mint Csudapest, komolyan mondom! Az úthálózat is elég katasztrofális: a mienknél is csapnivalóbb aszfaltozás, gödrök, kövek, miegymás. Keskeny és sokszor egyirányúsított csapások. Állandóan dudálnak, a közlekedési szabályok csupán ötletszerűek.

Ezzel szemben például az egy hetes korlátlan buszbérlet 21 euró. A járatok sűrűn követik egymást és jól behálózzák a térséget. A menetrend ugyanakkor tájékoztató jellegű és tudd, hogy a buszokat le kell inteni.

Két oldalt a kerekek mellett kb 10-10 centi, aztán lefelé úgy 20 méter...

Mikor menj Máltára?

Szerintem tavasszal.

Mert:

-elviselhetően kellemes az időjárás, szezonban hőség + pára vár,

-az a kevéske növényzet ilyenkor virágba borul, később viszont minden kiég,

-relatíve nincs nagy túristaáradat,

-az árak is elviselhetőbbek.

Mit nézz meg?

Hugicám preferálja a Lonely Planet útikönyveit, melyek tényleg nem rosszak, most viszont egy kissé változott a véleménye a leírt tartalmak létjogosultságát illetően. Valószínűleg közrejátszik ebben az is, hogy ő se az az otthonülős fajta és így van némi összehasonlítási alapja. Másrészt Málta tényleg kicsi, nincs 30 kilométer a legnagyobb távolság a "kontinensen". Az a tipikus "egyszer végignézed oszt jóvan" hely...   ...nekünk...

Természeti látnivalókat a tenger barkácsolgat.

Elsőnek felkerestük a St. Peter's pool nevű kis öblöt Marsaxlokk közelében. Mivel alig volt ott pár ember és rengeteg jó fotótémát leltünk, így tetszett. Főszezonban viszont nem gondolom, hogy ugyanezt mondanám róla:

Át a túloldalra, Marsaszlokk halászfaluba. Szuperlatívuszokban írnak mindenütt a hely hangulatáról. Aki járt már bármelyik mediterrán tengerparti kis településen, járt itt is.

Voilá...

Blue Grotto. No ez is pl egy olyan természeti képződmény, ahol ha egy órát kell a következő buszra várni, lehet hogy összekarmolom magam. A könyv szerint délelőtt kell érkezni, amikor a Nap sugarai a legpompásabb színeiben fürösztik a tenger vizét a barlangok árkádjai között. Ja, elképzelem, ahogy délelőttönként egymást tapossa a nép egy-egy "remek" fotóért! 😀

Aki esetleg van olyan jámbor, hogy kifejezetten az Azúr Ablak miatt látogat el ide (wtf????), az esetleg itt kárpótolhatja magát.

És hogy valami tényleg remekről is írjak, jöjjön Comino. Ez egy aprócska (kb 2 négyzetkilométeres) kopár kis sziget a két nagyobb között. Nem sok jót reméltünk itt, aztán rátaláltunk Sam segway túráira. Gyors fészbukos egyeztetést követően másnap már robogtunk is a part felé. Akit az alábbi fotón látható elmerottyant srác hajóztat, az számítson sok sikonyálásra és a kilencvenes évek dübörgő basszusaira! 😄👍

(Csak egy apró szösszenet még innen: mindíg "csodálattal" tölt el a mai ifjúság - nem mintha én olyan öreg lennék - külvilág iránt tanusított érdeklődése és lelkesedése. Neki vajon mi lehetett olyan nonsztop halaszthatatlan a meszendzseren?)

Szóval Comino kicsi. Négy állandó lakosa van. Nyáron meg hatezer nyaraló pancsol a Blue Lagoon habjaiban. Biztos szuper lehet az is.

Nekünk a segwayezés jobban bejött. Teljesen környezetbarát, viszonylag csendes és gyors, valamint rendkívül mókás módja ez bármely hasonló terep megismerésének. Egy remek helyi vezetővel pedig minden fontosat és érdekeset sikerült megtudnunk a helyről, útikönyv elmehet a ....
Egész máltai tartózkodásunk legnagyszerűbb napja és élménye volt ez. Pazar szépségű víz, nyugalom, kellemes napsütés és a szívünkben bizsergő élmények felejthetetlenné tették ezt a délelőttöt. A jövőben is keresni fogom/fogjuk a hasonló lehetőségeket.

Comino és "A" jármű

Mdina ódon hangulatú belvárosa is kihagyhatatlan szenzációként volt aposztrofálva. Valóban kár lenne elmulasztani ha már arra jársz, ellenben itt is csak magamat tudom ismételni: ha jártál már ezeréves mediterrán tengerparti zegzugos városkában, jártál itt is. Viszont van egy nagyon klassz cukrászda, hozzám hasonlóan édesszájúaknak kötelező kitérő!

Napi téma mostanában a különböző utazgatós weblapokon az Azúr ablak. Elmúlása. Már hiába keresed. Összerogyott. Most erre mit mondjak? Vannak még hozzá hasonló helyek szerte a világon, akár Máltán is. Számomra érthetetlen, hogy emberek tömegei személyes katasztrófaként élik meg egyik vagy másik természeti képződmény természetes változását. Ennek csak az a netovábbja: fontolgatják az Azúr ablak mesterséges újraépítését. Hááááát....

(Képet direkt nem teszek, aki akar, keresgéljen a neten. Van már rengeteg előtte/utánna produkció. Meg bőszen virágzó katasztrófaturizmus is a helyszínen.)

Gozo déli partjain érdemes sétálgatni, viszonylag nyugalmas szakasz, igazán pazar sziklaormokkal.

Valetta, főváros. Már nem is merek semmit írni. Biztos mi voltunk a "kiégett kirándulók", de egy délelőtt alatt ledaráltuk. Tudom, a mi hibánk, hogy vannak dolgok amik egész egyszerűen teljesen hidegen hagytak bennünket, így aztán ügyet sem vetettünk rájuk. Mindenki ajánlgatta például a Hadtörténeti Múzeumot (vagy valami effélét) és az ehhez hasonló intézményeket. Na most bennünket baromira nem hoz lázba az ilyesmi (se), úgyhogy szépen ki is "felejtettük" a repertoárból. Jobban érdekelnek a természeti képződmények, és az upper barakka gardens mondjuk úgy, hogy nagyjából az. Mmmmmm, hááátttt......ehhez képest kies városkánk faiskolája minimum nemzeti park minősítést érdemelne! Másik, amivel nem tudtam sehol megbarátkozni az a tömeg. Mi lehet itt nyáron a főszezonban? Nem akarom tudni. Sétálgattunk, nézelődtünk, próbáltuk beszívni a hangulatokat.

Vegyes érzelmekkel szálltunk fel a repülőre. Tipikusan ez az "egynek jó volt" kategória, még egyszer nem hinném hogy visszatérek ide. Amit lehetett megnéztünk - nem csak a fentebb említett dolgokat. "Szép volt, jó volt,köszönöm,ennyi!" - Geszti után szabadon.

Ha esetleg jártál már itt és szívesen megosztanád velünk személyes tapasztalataidat, alább megteheted!

12. Klaus von Nemnepper - a finálé

A Feleségemnek sokfelé vannak öribarijai. Egyikük jelenleg egy bazi nagy indiai megapoliszban éldegél, de amúgy olasz. És pont otthon volt. És pont beszéltek. És pont ráértünk. És pont.

El is indultunk minden magyar idők legbrutálisabb, legkíméletlenebb, legembertelenebb, legsenkineinduljonútnak, legüljönátmásikgépjárműbetisztelettelbelügyminisztérium telén az észak-olaszországi Vidor városába. Nevével ellentétben nem egy vidám hely, "csak szép". Van egy képzeletbeli fotóalbumom, "Életem legjobb el nem készült képei" a címe. Ebben előkelő helyet foglalna el kedves vendéglátóink csodálatos fekvésű és tájolású budoárja, mely közvetlenül az Alpok déli lejtőire nézett. Ember ilyen csodás körülmények között még nem könnyített magán, ezt bizton állíthatom!

Egy órás várakozás Tarvisionál.

Később Amerikát is ezzel a telefonnal navigáltam végig.

Nemröhög!

Letámasztottuk az öreg bálázót (v.ö. Klaus) és vonatra pattantunk. Rövid séta Coneglianoban,  majd irány Velence.

Öribarik Coneglianoban

Van az olasz városoknak valami semmi mással össze nem téveszthető hangulata. Ahogy közlekednek, ahogy mosolyogva üvöltöznek, a kajaszag, a színek és formák kavalkádja és még millió más közhelyes jellegű dolog. Zseniális az egész, kár lenne leélni egy életet ennek megismerése nélkül!

Velencében én akkor már harmadjára jártam. Tisztelettel ki is hagynám a közhelyeket, nem lesz kánálgrándés meg szentmárkteres ajánló, ezeket úgysem lehet és érdemes kihagyni. Erre a városra elég egyszerre egy nap, de nem elég egyszer meglátogatni. Mindíg másik arcát mutatja és ez a tulajdonság a millió kis zegzuggal megspékelve felejthetetlenné teszi az egész kalandot. Meg aztán rá is szoksz, mint narkós a szerre. Úgyhogy addíg menjetek el, amíg teljesen el nem nyeli a tenger! Viszont a hülye gurulós bőröndjeiteket ne huzgáljátok, ezért ott bírság jár. Nem vicc.

Pár kép csak, amiket nem biztos hogy elsőre észrevennél:

gondolaszervíz

Szippantós hajó. Mindent a vízről oldanak meg.

Padova következik. Talán azért mehettünk oda, mert nem volt túl messze és elég nagy ahhoz, hogy eltöltsünk ott pár órát. Hozta a szokott szintet: egy kis antik, egy kis avantgard, emitt zsúfolt, amott egyedül lehetsz, ide érdemes elkanyarodni, amarra meg már nem. Egy szűk utcában felsír a párkhéttácsiszolo, a másik sarkon meg már egy jellegzetes buszmegálllllo. A trattoriából bömböl a múziká ágresszio. Nem ragozom, ez egy életérzés!

Új élményekkel megrakodva vettük az irányt ismét hazafelé. De mivel két évvel korábban a nyári kastélytúrán a túlságosan buja növényzet miatt nem tudtuk jobban felderíteni a balatonedericsi Fekete kastélyt, így azt mindenféleképpen útba szándékoztunk ejteni. Meg is tettük. Nem volt jó ötlet. Csak egyetlen másodpercig kalandozott el a figyelmem és ezután következett nagyjából öt hónap ágynyugalom és újra kellett tanulnom járni. Az első félemelet folyosóján beleléptem egy gödörbe és az ott felgyűlt törmeléken elcsúszva kétoldali szilánkos bokatörésem lett. A lépcsőig még elmásztam a feleségem segítségével, innentől a keszthelyi mentősöknek adtam át a páratlan lehetőséget. Otthon aztán még aznap bevasaltak és a 35.-ik szülinapomra kaptam egy csodálatos összecsukható trabantot (lásd még: járókeret). 

a vesztőhely 2011 nyarán

---

Klaus barátunkkal tett kirándulásaink itt érdemben befejeződnek. Még egy évig megvolt, de időm nagy részét a lábadozás (haha) tette ki. Meg aztán elindult a hasonlóan autófetisiszta férfitársaim által talán jól ismert érzés: "el kéne adni". Akkorára már túl sok pénzem/időm/energiám ment rá erre a közlekedési eszközre és a problémák száma sem csökkent közben. Inkább csak mindíg változtatták a helyüket és jellegüket. Rendszeresen használnom kellett a mindíg csomagtartóban lévő nem kicsi szerszámosládát és pótalkatrészeket, a Haynes-féle javítási könyveknek szerintem már nem maradt egy olyan lapja sem, amit ne kentem volna össze olajos kézzel. Szerettem volna valami - hogy is mondjam csak - megbízhatóbbat. Eladtam. Azóta sincs utódja...

Köszönjük a Kalandokat! Remélem, valaki most is vigyáz rá...

11.Naplójegyzet - menni vagy nem menni?

"A tavaly szeptember 11-én New Yorkban történt terrortámadás és az azóta lejátszódott események hatására egyre kevésbé vágyódok az USÁba. 

Mondjuk Amerika már előtte sem hiszem hogy az lett volna, amit én keresek, de most meg aztán pláne! Semmi kedvem nincs elmenni egy olyan országba, ahol még az utolsó poros kisváros sarki fűszeresénél is mindenki terroristát gyanít az idegenben.

Hol van már az a híres Szabadság, hová lett az Amerikai Álom??

Bízok abban, hogy a mondás szerint minden csoda csak három napig tart és egyszer még lenyugszanak a kedélyek. Bár ennek kicsi az esélye sajnos..."   

(2002. szeptember 14.)

...majd eltelt néhány év...

10. Klaus von Nemnepper 2012

A nem túl dicsőséges román túra után guruljunk tovább öreg Klauszommal egy újabb évben, újabb tájakon!

Makó környékére vitt első utunk.
Szentes és Hódmezővásárhely között, a barattyosi részen már régóta nézegettem egy romos tanyát. Szerencsénkre most meg is álltunk és rengeteg képet lőttem az akkor már tető nélkül dűledező épületegyüttesről. Mint utólag kiderült, épp az utolsó pillanatban, mert nemsoká nyom nélkül eldózerolták az egészet. Nyaranta még látszik pár hétig a vetés kelése előtt egy másmilyen árnyalatú nagy folt a szántóföldön, de csak ennyi maradt belőle. Nem szokásom és nem is illik "lopni" az ilyen helyekről, amiknek talán már gazdája sincs és az ott még fellelhető tárgyi maradványok nagy valószínűséggel senkinek nem hiányoznának többé, de egy két részletet elnézve könnybe lábad az ember szíve is. Itt van például ez a kilincs. A mi kiskapunkon hasonló van most, az is egy eltűnő világ utolsó mementója. Ha egy ilyen elhagyott tanyában járok, mindíg elgondolkozom azon, hogy itt egykor valakik születtek, éltek, szerettek, meghaltak. Álmodtak, reméltek és csalatkoztak. Akkor ez persze a mindennapok része volt, most meg már történelem. Számomra furcsa, megfoghatatlan és feldolgozhatatlan érzés...

Mivel az Alföld szűkölködik a természetes magaslatokban, így ha messzire el akarunk látni a tengersík vidéken, kell keresnünk valami ember által ácsolt szerkezetet. Tipikusan jó példája ennek bármelyik falu tornya, ráadásul remek tájékozódási pontok is ezek az elveszett vándornak. Nem véletlenül mondják azt errefelé sokszor útbaigazítás gyanánt, hogy "toronyiránt" kell menni. Az óföldeáki templom egyébként is érdemes a szemrevételezésre, nem az a megszokott "szocreálparasztbarokktüzéprokokó" stílusú építmény. A Návayak egykor kiterjedt birtokrendszerének egyik sarokpontja ez, a kilátás fentről fenomenális.

Másik hasonló, ám sokkal apróbb emlékhelye ennek a nemesi családnak Apátfalva közelében a semmi közepén árválkodó Langó kápolna. Mellette szétdúlt tanya.

 

Mezőhegyes és Battonya között érdekes építményeket vehetünk észre, persze csak ha nem száguldozunk a nyílegyenes úton és nyitva tartjuk a szemünket. Afféle szárítótornyok voltak ezek hajdan, a környező földek adta terményeket gyűjtötték bennük ideiglenes jelleggel. Belül üresek, túl sok érdekesség nincs velük kapcsolatban. Talán csak annyi, hogy máshol ilyesmit nem látni.

Viszont ha letérünk az útról Belsőperegpusztára (kiírva asszem nincs, mindenféleképpen ajánlott előre tájékozódni, például a Google Maps alapján), egy még rothadó állapotában is figyelemfelkeltő téglamonstrumra lelhetünk. Gluzek Gyula elevátor magtára világszabadalom volt a maga idejében. Abban a korban, amikor viszonylag jól ment az ország szekere a mezőgazdaságnak és a hozzá közvetlenül kapcsolható iparnak köszönhetően. Nézz szét ma ugyanitt! Csak a szél sikoltozik kínjában a málladó falak közt...

Der Magtár mit Klausz

Érdemes jól körüljárni a ojjektumot, ám vigyázzunk: mindenütt veszély lesekszik reánk! Mindenféleképpen tanácsos az efféle lokációkat minimum párosával felkeresni, nekem egyszer a feleségem konkrétan az életemet mentette meg egy ártatlannak indult és rohadt mód balul elsült romkastély látogatás során. Köszi Édesem! 😍

Csanádalbert határában szomorkodik a Nicsovics kastély. Története sablonosnak mondható: fénykor - világháború - kifosztás - államosítás - téesz - privatizáció(?) - pusztulás. Végtére is ez is egy módja épített örökségünk "hasznosításának", milyen unalmas is lenne, ha mindenfelé szépen megőrzött uradalmi kúriák, nemesi kastélyok és egyéb paloták lennének...! Így most kénytelenek vagyunk messzebbre menni, ha valami hasonlóra fáj a fogunk.

Meg aztán valljuk be: irígyek is vagyunk mi magyarok. Mindenre és mindenkire. Nem is lenne az igazi, ha ilyen köcsögsznobújgazdag akárkicsodák házait kéne nézegetni. Gróf meg báró, az ki a f@szom? Há' kihaénnem? 

Apám sokáig igazgatott egy vidéki kastélyban kialakított szociális otthont, amit a rendszerváltás környékén a ghóóófúúúhék szerettek volna visszaszerezni. A szemetek. Miazmáhogy?!? Na és ekkor ismertem meg személyesen mintegy három darab igazi élő Károlyi grófot, húsvér mivoltukban. Képzeljétek: ők is emberek! Döbbenet, nem? Tátott szájjal hallgattam Antal gróf úr kalandos elbeszéléseit a dél-amerikai dzsungelekől. Indiánadzsonsz meséi egy igazi indiánadzsonsztól! Beszarás! 😲

---

Elég a laposból, hegyekvölgyekközöööööött kanyarogazaudííí....

Tíz éve végeztünk Salgótarjánban, évfolyamtalálkozó jíííííháááááá!

Szeretem azt a várost. Van egyfajta melankolikusan pezsgő hangulata. Nem is tudná letagadni a cuccilista iparváros megbélyegzettséget, ugyanakkor meg nincs annyira elásva, mint azt gondolná a nyájas Olvasó, aki sose járt még ott. A szél mindíg északról gurul végig a főutcán és hideget hoz a Tátra felől. A völgyekbe beékelődött városrészek fényei a nyárszagú estéken mint külön kis hobbitfalvak látszanak a Kálváriáról. És Győzikén se csodálkozik már senki... 😀

koleszsirató

Szeretett koleszunkat a jövő reménységei (khmmm,ahha) elég csúnyán lelakták. Számunkra sem jelentett anno különösebb értéket, de az otthonunk volt egy-két évig és szerettünk ott lenni. Nem haragudtunk rá. Ha esetleg "véletlen" valaki lehúzott egy petárdát a vécén és az hangos durranással szétrobbant, hát az illető másnap saját erjéből javította ki a sebet. De mára lelakták. A szó legklasszikusabb értelmében...😢

Ezt a depresszív hangulatomat ellensúlyozandó elhatározásból kanyarodtam ismét a Galyaság felé. Tornaszentandráson testeltem le pár napra. Felsétáltam az Esztramosra, bemásztam a gyomrába is.

Az Esztramos gyomorrákja

Hogy ne legyen olyan uncsi, a Cserehát szélén gurultam hazafelé, jó nagy vargabetűvel. Ez annyira a széle, hogy az árok túloldala az már a túlsó oldal, ígye:

Még megcsodálhattam az alföldi úttalan hidat, ami a semmi fölött lebeg,

útba ejtettem a Kunszentmárton melletti régen bezárt tanyasi iskolát és mát otthon is voltam.

---

Évente néhányszor most is meglátogatom a nagyszülőket Zalában. Időutazás, minden értelemben!

Most csak ezzel a két képpel tisztelgek a két Nagy Utazónak:

Nagyapám, aki mindenről tudott mindent

és

Lackó moped, aki Komár

Utóbbinak még elég jelentős szerep jut egy önálló poszt formájában. Tegye fel a kezét az, akit érdekel! 😃

9. Románia

Mindenki úgy el volt alélva Erdélytől, hogy mondtam én is: nézzük meg magunknak! A nejem már volt egyszer korábban, igaz az egy szervezett buszos út volt. Ennek még lesz jelentőssége a későbbiekben.

Így utólag: kicsit húzósra sikerült az ütemterv, ami őszintén szólva nem is volt. Vittünk egy térképet, bejelöltük rajta a potencionális látnivalókat, majd uzsgyi! Más semmi nem volt előre lefixálva.

"újratervezés"

Első nap eljutottunk a Vaskapuig, persze nem egyenesen, hanem a Ruszkai-havasokon és a Szörényi-érchegységen át. Utóbbi már éjszaka, úttalan útakon át az erdőben, de annyira elveszve, hogy legtöbbször a navigáció is csak tanácstalanul ismételgette a "dzsípíeszkapcsolat megszakadt" című szomorú sanzont. Mindez tarkítva a kivilágítatlan nevesincs falvak keskeny utcáin éjszaka világítás nélkül motorozó helyi hülyékkel. Meg amikor mész az erdőben és a Dácsia pikápp egyszer csak úgy elmegy melletted, hogy se világítás, se jónapot és se út. Éjfélkor megtaláltuk Újmoldova egyetlen még nyitva tartó ...khmm... moteljét, minden mindegy volt már akkor. Viszonylag sok euróért kaptunk ajándék pornóújságot az éjjeli szekrény fiókjában, mondjuk a használt pézsé már kicsit erős volt mellé. Másnap még a tulaj fejkendős anyukája rittyentett nekünk egy erős reggelit, a Google Translator segítségével "jót beszélgettünk" és már libbentünk is tova a Duna völgyében.

Az a motel. Nem az a pikápp.

Dzsaltunk tova a Déli-Kárpátok kies lankáin. Mivel összehasonlítási alapom nem volt a román utak egykori és mostani minőségét illetően, annyit azért észrevettem, hogy általánosságban mindenütt szar. Kivéve, ahol akkoriban húzták újra. Alap tisztességesen kiszedve, aládolgozva, rá tükörsíma aszfalt, ahogy azt kéne. Ja és az egyetlen rendőr aki megállított minket, folyékonyan beszélt angolul...

Tehát porolunk az úton. Előnyben részesítem azokat, melyek mellett a térképen zöld csík van, ez általában mindenütt a különösképp festői minősítést jelöli. Azon már nem is akadtunk fenn nagyon egy idő után, hogy a fene tudja melyik nemzeti park -egyébként elég nagy forgalmú - burkolatlan útján lassítás nélkül jöttek szembe a bolgár kamionok. Félreálltunk, elmentek , nagy ügy. Az viszont egy picit meglepett, amikor az egyik hosszabb lejtőn megeresztve a ménest egyszer csak vastag fehér büdös füst tört ki a műszerfalon lévő szellőzőnyílásokból! Ejjha, nézzük csak! Megállunk, mindent átnézek, semmi. Megint füst. Ballag szembe egy csávó (megjegyzem: a semmi közepén, sehonnan bárhová), elkezd nagyon magyarázni románul meg mutogat a bal első kerékhez. Lényeg: letörött az alsó rugótányér és a spirálrugó teljes erővel nyomta ezt a leszakadt fémdarabot a gumiabroncsba. F@sz@, most mi legyen? Szerencsére sose volt a kocsiban normális méretű pótkerék, csak ez a mankókeréknek csúfolt bénaság, ami az alábbi fotón jobb oldalt van. Az épp befért a helyére és a hátra lévő kb kétezer kilométert ezzel tettük meg. Ja nem, utolsó nap a magyar határ előtt elélvezett ez is!!!

"Mit nekem te zordon Kárpátoknak fenyvesekkel vadregényes tája" - kezdi nagy mellénnyel a Költő. Sanyi bátyám, azért nem olyan csúnya ez itt erre. Nagyon rá voltam már éhezve az erdélyi vendégszeretetre meg minden más közhelyes izére, úgyhogy aznap még elverekedtük magunkat Szászsebesig. No itt már hallottunk végre igazi ízes magyar szót az utcán, hejj! Két részeg cigányasszony tépte egymást a főutcán...

Kezdett meginogni a hitem. A forintunk se fogy, magyarul se tud senki, a kaja is gáz, mi lesz itt? Ja ha már nyelvtudás: az asszonnyal ketten együtt öt nyelven meg tudjuk magunkat értetni elég nagy százalékban. Én folyékonyan beszélek angolul és alap fokon németül, ő anyanyelvi szinten franciául és valamennyire spanyolul, meg aztán a magyar is megyeget valamennyire. Romániában? Felejtsd el barátom, csak románul! Nem Erdélyről beszélek, amíg eljutsz odáig!

Menjünk is tovább...

Torockóról nem regélek, lerágott csont. Igazából a Székelykő fekvése teszi olyan különlegessé.Az ipari turizmust jó ideje nem csipázom már, no itt bőven lehet vele találkozni, ha rosszkor érkezel! Nem látod az embertől meg a busztól a látnivalót.

Tipikusan ismert "romos" hely Bözödújfalu. Csau bácsi nagyszerű(nek nem nevezhető) település"fejlesztési" reformjainak köszönhetően adott volt egy terv, hogy ebbe a völgybe márpedig tavat kell csinálni. Meg adott volt ez a falu, pont a völgy közepén. Emmán bajság, micsinyájjunk? Megvan, árasszuk el a falut! A zseniális terv eredménye képpen lett tó, meg eltűnt egy (magyar) falu. Fura emléknek visszamaradt a tó vizéből segélykérően kimeredő templomtorony. Aki nem hiszi, járjon utánna!

Na de mostmár Erdélyt akarok! 

Szerencsére a barátaink korábban már jártak errefelé, ők ajánlották Gyergyószentmiklós mellett az Anita vendégházat. Hazaértünk. Kedves vendégfogadás, áfonyapálinka a bélbe, zabálás! Pazar környezet, barátságos faházak, hegyek, patak, miegymás. Maradtunk is még egy napot, kipihenni a korábbi fáradalmakat.

Nincs innen messze a Gyilkos tó és a Békás szoros sem. Naaaaaaaaagy nevezetességei ezek ezeréves Pannon szép hazánk megsebzett testének, turul tesvérgyeim! Meg is néztük jól mindkettőt. Ti is nézzétek meg. Divatos tevékenység ez. Aztán gyertek haza és meséljétek el hogy milyen szép. Mert nem csúnya egyik sem, ez tény. Oppárdon, hogy Damasa szakadék? Vagy hogy Megyer-hegyi tengerszem? Ja nem tetszik tudni, hogy az miaz? Hmmmmm....

A szerző épp a Valamit csodálja

Csíkszereda, Székelyudvarhely felé kanyarodtunk. Nem nagyon emlékszek rájuk, majd mondom hogy miért. Korondon naná hogy megálltunk, a zasszony nagy nehezen vett magának egy igazi műbőr táskát, megnéztük az eredeti kínai termékeket s vegyes érzelmekkel gurultunk Parajd felé. Mikor a falu szélére értünk, már tudtam, hogy nem fogunk még csak lassítani sem. Kitehették volna nyugodtan a "megtelt" táblát is akár. Szakmai ártalom és már említettem is fentebb, hogy az ipari turizmust nagyon rühellem.

Nem emlékszem rá pontosan, de asszem valahol itt gurult el a gyógyszerem végleg. Minden mindegy volt már. Annyit áradoztak a kollégák, ismerősök, mindenki, hogy valószínűleg túl nagy elvárásokkal érkeztem és csalódva kellett távoznom. Így utólag érthetetlen okból elég sietősre vettük a tempót is, teljesen fölöslegesen. Egy életre szóló tapasztalat volt, ezt a hibát azóta is próbálom nem elkövetni. Tapasztalatom szerint egy napra kb 300-350 kilométer elég egy ilyen roadtrip esetében, ekkor nem kell hajnalban kelni, van idő mindenre, haladunk is és szállást sem éjszaka kell már kajtatnunk. 

A román útból még pár szösszenet.

Majdnem építészként "lenyűgözött" (egész a hányingerig) Bánffyhunyad főutcájának látványa. Nem tudom szavakba önteni, ezt a kis videót a feleségem készítette:

Egy kis jó is a végére, mielőtt még több sz@r ömlik a nyakunkba. A Gyalui-havasok tetszett. Vadregényes. Persze itt már megint teljes a kommunikációs káosz, az utolsó szállásunkon Albacban át is csesztek vagy 20 euróval ("régi lej - új lej - euró konverzió"). Nagyon kedvesek voltak a háziak, ez tény, de megint az apróságok: hideg a szobában (csajok ezt biztos megértik), a ház előtti - egyébként festői - folyóban tarkállik a szemét, ilyenek. 

...és útban hazafelé valahol egy cigányputri után elélvezett a mankókerék is. 5 kilométer séta egy vulkanizerhez, teljesen feleslegesen. Visszafelé felvett egy dzsipes srác, aki pont annyira tudott németül, mint én, és pont annyira volt egy flexsze, amennyire nekem arra szükségem volt. Kivágtam a rugótányért a picsába, eredeti kerék vissza, hááááááát.....a gumi és a rugó közé nem gyömöszöltem volna be a hajszálamat! Sűrű qrvaanyázások és imádkozások közt lépésben megközelítettük a mai Magyarország területét...

Valahol a Gyalui-havasokban. Nem Erdélyben.

Említettem már, hogy a nejem kastélyt szeretne? 😉

(Ha tudtok eladót picipézé', kommentben várom!)

Útba ejtettük a Kondoros melletti Geist kastélyt, ami akkoriban bizony még elég ramaty állapotban volt, ma viszont megérne egy újabb látogatást, állítólag gyönyörűen rendbehozták. Nem úgy, mint a nem sokkal messzebb található kiscsákói kastélyt. Műemlék? Védelem? Nókomment... 😢

Geist kastély anno