Asszem rájöttem, honnan ered a menési kényszer.
Hiszen a zalai rokonságnak köszönhetően már kicsiny zigóta korom óta róttuk az ország útjait, igaz akkor még a kombitrabival.
Eltelt pár év, cserélődtek a járművek, utak és az emberek...
Nem tudom pontosan, mióta szeretek olvasni. Nincs meg sajnos az első könyv-élmény. Most viszont annál gyakrabban bukkanok régi gyöngyszemekre a sárban. Ilyen például a múlt héten átrágott Pusztaiak, Sipos Gyula gondolataival és élményeivel. Mondanivalójának kivonatos lényege a linkre kattintva megtekinthető. Nekem meg kapóra jött egy aktuális rokonlátogatás, ráadásul épp motorral, induljunk hát!
Bolond lettem volna kihagyni a könyvben bemutatott Dombóvár környéki egykor volt és helyenként még ma is virágzó puszták és majorok világát. Aszfaltról le, erdők, tavak, porzó dűlőutak, előttem unottan csodálkozó szarvastehén, a víz tetején nyugodtan ringatózó hattyúmadár, tarkómat a Nap csiklandozza, orromban az akácvirágok bódító illata. És jönnek sorban: Sütvénypuszta és a lovak, Vörösegyházán a csodálkozó kisfiú, Szilfás kihalt csendje, Nosztánypuszta világháborús áldozatai előtt tisztelgő emlékműve, majd Alsóhetény. Itt időzzünk el picit!
Alsóhetény jelene és múltja
Sipos Gyula mint közepes jelentősségű központot mutatja be az akkor még csak külterületi lakott helyet. Épp bevezették a villanyt, de fürdőszoba még sehol sincs. A busz csak hétköznap tér be az akkor még zsáktelepülésre. Talán megépül az út tovább Nak felé is. A dolgos hétköznapok hajnaltól késő estig munkával telnek, kikapcsolódásnak ott a kugli a "fölső" mellett - ez a bizonyos régi kocsma a kép jobb oldalán látszik. Mellette a modern "Közösségi épület", napelemmel, wifivel.
Jelentem Alsóhetény köszöni szépen jól van! Lett út, jött a fejlődés, mára már önálló faluvá nőtte ki magát. Gyönyőrűen rendben tartott házak, takaros udvarok, a buszt pedig egy fiatal babakocsis pár várta a megállóban. Jó volt tenni még egy kört itt és leülni picit a főtéri padra, összevetni a látottakat az olvasottakkal. Utazás térben és időben, így az igazi!
Cserepespuszta már romjaiban sem igazán létezik és a térképen "egyéb út"-nak titulált és egykor talán szebb időket látott, nyomokban aszfaltot tartalmazó felületet sem ajánlom személyautós közlekedésre. Inámpuszta pillanatok alatt visszaránt az oly sokszor látott Somogyországba: lepusztult házak, láthatóan céltalan emberek - persze ez az, amit csak a pillanat súg nekem, mikor lassan átgurulok egy településen. Szentivánpuszta csendesen integet utánam, a bácsi meglepetten néz felém a kertből: "ki vagy és honnan jöttél Idegen?"
Következő élmény a másnapi kuzinlátogatási motorozás. Kuzin szintén motorral fertőzött, talán egyszer majd sikerül gurulnunk egyet együtt is. Addíg magam maradok és egyedül vigyorgok a sisak alatt és senki nem látja, amikor folyik a könnyem. Neked is folyna. Tökéletes az út, kiadja a kanyar, még 130nál is hallom mellettem a tücsköt az árokban, néha egy-egy madár is túlüvölti a kipufogót. És közben a lenyugvó Nap giccsesen belemosolyog a tükrömbe, és szelíden még egyszer utoljára végigsimítja a hátam, mielőtt az erdő hűvösen magához ölel. Teletömöm magamat a mellettem elszáguldó kaszálók friss keserű illatával, az estére készülő falucska főutcáján nevetve utánam int egy kisgyerek.
Te is sírnál.
Az élet szép.
Gyönyörű...
Felhők, erdő, út. Más nem nagyon kell.
Lassan elindulok hazafelé, talán Te is unod már...😉
Majdnem véletlenül, de befutok egy olyan helyre, amit millió titok övez, bemenni sem lehet, de mégis sikerült. Az ott készült fotók csak az enyémek, viszont ismét segítségül hívom Hajner Gyuszi barátunkat, majd ő mesél nektek Kis Moszkváról.
A Bakonyban kanyargok tovább, kis erdészeti utak keskeny csíkját fűzöm fel a motor kerekeire.A Gaja patak szurdokvölgyét az ipari méretű hétvégi turizmus miatt inkább most kihagyom, semmi kedvem hangoskodó idióták között küzdeni. Persze ezt később a Balatonról hazaáramló népek közt sokszorosan visszakapom a főutakon, de a fene bánja már akkor, csak érjek végre haza!
Ehhez a futamhoz az utolsó csatából merítek erőt, amikor Don Quijote kései modern utódaként immár szelfibottal és a motorom nyergében támadom be a tési szélmalmokat. Üvölt a szél a lapátok között, üvöltök én is a telefonba az Asszonynak hogy halljon belőlem valamit. Az ütközet után sikeres hódítóként fejembe csapom szépséges sisakom és hű Rozinantém nyergében poroszkálok immár enyéim felé.
Rozinante és az üvöltő lapátok 😁
