39. A te utad - ne utánozz senkit!

Történt tegnap, hogy meglátogatott bennünket egy kedves barátunk. Sokmindenről beszélgettünk, majd szóba került a nyaralás is. Ők idén Tunéziába mennek: tenger, homok, pálmák, 40 fok. 

És aztán beszéltünk a másfajta "nyaralásokról" is. Ami nagyon nomád, végtelenül leegyszerűsített, nem követ semmi sablont, tehát a tunéziai út szöges ellentéte.

Ő váltig állította, hogy képtelen lenne ilyen puritánul utazni. Ugyanakkor arról is meg volt győződve, hogy így mégis csak nagyobb kaland az élet. Fura ellentmondás, amikor az ész birokra kel a szívvel... 😕

Érdekes volt hallgatni, ahogy magával viaskodik. "Nem mernék" - "biztos jó", "egyszer majd" - "én úgy soha", stb.

Végszónak megegyeztünk abban, hogy nem is kell mindenkinek ugyanúgy utazni. Kezdve onnan, hogy nem is mindegyőnk szeret mászkálni! (Tudom, döbbenet, de vannak ilyenek...😁)

Járd a saját utadat! Én is sokáig azt hittem, hogy ha XY így vagy úgy teljesített egy túrát, akkor azt máshogy nem is lehet. Ha valahol láttam egy felszerelést és azt mondták róla: enélkül el se indulj!, akkor én bizony inkább otthon maradtam. Ez butaság. A dolgok kizárólag fejben dőlnek el - és ez a közhely most nagyon igaz. Találd ki, hogy mit akarsz, álmodd meg, aztán meg tudod: a leghosszabb utazás is a legelső lépéssel kezdődik. A többi már csak részletkérdés...

Hétvégén egy újabb hosszú utazásra indulok. Hívhatjuk munkának is, de én inkább hobbinak nevezném. Izgatottan várom, lelkes vagyok. Eldöntöttem, hogy jó lesz. Meglátjuk.

Velem tartasz?

Álmodj, jelöld ki az irányt és pakolj!

38. Az ebéd

Az úgy történt, hogy a Zasszony nem főzött. "Majd elmész ebédelni valahová!" - így szólt a napi ajánlat.

Elmentem...

Egy ideje már tervbe volt véve, hogy hasonló "katasztrófa" esetén motorra libbenek és meg sem állok Salgótarjánig - az tőlünk 200 kilométer és 3 óra, mármint csak odafelé. 

Nagyon szeretem azt a várost. Egy évig laktam ott, mondjuk úgy: iskolába jártam. Az egész településnek sajátos hangulata van, amire az utóbbi évek gazdasági dübörgése (...) csak rádobott még egy lapáttal. Én azt vettem észre, hogy nagyon sokakban valamiféle negatív előítélet-halmaz van ezzel a kis megyeszékhellyel szemben. Miért is? Tény, hogy a szocialista éra itt egy picit jobban odaverte a lábnyomát, ezt letagadni se lehetne. Panelházak, betondzsungel, elhagyottan árválkodó telepek, magányos gyárkémények és rengeteg szocreál szobor - merthogy Salgótarján a szobrok városa, tudtuk é? Számtalan hasonló jellegű településünk van még szerte az országban, de valahogy Győzikefalva még ezek közt is még negatívabb felhangnak örvend.

Én ugyan elfogult vagyok, de nézzük csak a pozitívumokat! Az egyik legszebb fekvésű város az országban. Ahogy lassan bekúszik a 21-es út a Cserhát és a Mátra dombjai közé, ahogy fokozatosan minden elkezd hullámozni körülöttünk, ahogy egyre zöldebb lesz a táj. Mivel az egykori bányászkolóniák és a számtalan kisebb-nagyobb völgy észak-déli irányt ad a kiterjedésnek, így először mindenféle ipari övezeteken megyünk keresztül, aztán szép lassan beérünk a városközpontba. Különleges. Ahogy az egykori Karancs Hotel magas tömbje és a túloldalt fölötte égigérő Kálvária próbálja agyonnyomni a mégis tágas főteret, a mindenfelé elterpeszkedő panelblokkok végtelen ugynakkor valahogy mégis harmonikus látványa egybeolvad a mögöttük elbújó erdők lankáival, az valami egészen egyedi. Sok kisebb ilyenolyan "telep" és "bánya" ágazik szét a város testéből, mindegyik megannyi mikrokozmosz. És maga a pezsgés! Pörgés és élet. Csupa kedves ember. Szép lányok.

tarjáni hangulatkép

Ezeken járt az eszem, miközben ebédeltem a CZZ teraszán. Meg még azon, hogy az elmúlt pár év alatt, amíg nem volt szerencsém ellátogatni ide, vajon mennyivel lett élhetőbb Salgótarján? Én azt hiszem, hogy egyre inkább érdemes úgy gondolni rá, mint "jó hely"-re! Rengeteg érdekes programlehetőség, karnyújtásnyira található szebbnél szebb kirándulóhelyek, erőteljesen élő helyi sajátosságok élükön az ékes pálóc beszéddel, páratlan természeti és ember alkotta csodák akár a város távolabbi holdudvarában szendergő kis falvakban is. Annyi szépség, francba a hülye előítéletekkel!!!

Aztán még gyorsan tiszteletemet tettem pár kedves régi helyszínen, tekertem egy rövidet Mátraszele és Rákóczibánya felé és már megint száz felett járt a kilométeróra mutatója útban hazafelé, "lenn az Alföld tengersík vidékin"...

Gyakorlati tanács ismét és újra: nem érdemes 300-350 kilométernél többet motorozni egy nap! Fárasztó, lélekőrlő és a nagy része  értelmetlen.

37. Filmajánló : Egy hét

Ismét egy remek filmet ajánlok a figyelmedbe. Ez pedig a One week (magyarul Egy hét) című kanadai mozi. Adott a főszereplőnk - Ben - , aki próbálja a fiatal felnőttek sablonosan unalmas életét élni, majd egyszer csak kiderül: rákos...

No, innentől "elszabadul a pokol": kezelések helyett vesz egy öreg motort és szépen elindul vele keresztül - kasul Kanadán. Szép képek, jó zenékkel. És lassan lepereg előtte az élete. Te mit tennél ha tudnád: csak egyetlen heted maradt hátra?

One week trailer

(A filmet direkt nem linkeltem ide, aki keres, az talál. Angolul könnyen elérhető, szerintem még magyar feliratot se túl nagy ördöngősség bányászni hozzá. Egyébként meg tanulj meg angolul, mi bajod származhat belőle? 😉)

36. Régi álmok

Upsz, jó ideje nem írtam már semmit, bocsesz!
Jó ideje már, mert mindíg menni kell. Végtére is az előrébb való dolog énnálam, mint írkálni... 😉

Folyik az idő. 

S közben van időm régi dolgokra újra ráébredni. Például hogy mennyire szerettem régen éjszaka vezetni. S lám: most éjjel élek, nappal hálok. Rendszer semmi továbbra se, csak úgy egyik nap a másik után. Persze van némi céltudat, csak ugye az "átkozott hétköznapok".

Itt jegyezném meg, a közösségi portálon olvastam egy ismerősömnél: "Nem a hétfő a szar, hanem a munkahelyed!" Megértem, átérzem.

Ugye megyegetnek a buszos kirándulások. Aztán néha egy kis teherautókázás is. A köröshegyi völgyhídról elénk táruló panoráma minden körülmények közt élvezetes:

Aztán ha van egy kis időm, néha elviszek pár embert A-ból B-be "csak úgy". Van hogy megyek egész éjszaka, előfordul 6-700 kilométeres karika is. Nem baj, én ezt szeretem csinálni.

"Szabad napjaimon" (hülyeség: mind szabad! 😊) ülünk a motorra. Nem tudom azt mondani, hogy ez a legjobb, mert nem a közlekedési eszköz számít igazán, nem is kifejezetten az út célja, talán csak maga az "úton levés". Bár egy tőlem is többet mozgolódó barátom szerint az marhaság, nem lehet az út célja maga a helyváltoztatás. Pedig de.

Annyi csoda van tőled karnyújtásnyira! Miért nem nyújtod ki a kezedet?