A Feleségemnek sokfelé vannak öribarijai. Egyikük jelenleg egy bazi nagy indiai megapoliszban éldegél, de amúgy olasz. És pont otthon volt. És pont beszéltek. És pont ráértünk. És pont.
El is indultunk minden magyar idők legbrutálisabb, legkíméletlenebb, legembertelenebb, legsenkineinduljonútnak, legüljönátmásikgépjárműbetisztelettelbelügyminisztérium telén az észak-olaszországi Vidor városába. Nevével ellentétben nem egy vidám hely, "csak szép". Van egy képzeletbeli fotóalbumom, "Életem legjobb el nem készült képei" a címe. Ebben előkelő helyet foglalna el kedves vendéglátóink csodálatos fekvésű és tájolású budoárja, mely közvetlenül az Alpok déli lejtőire nézett. Ember ilyen csodás körülmények között még nem könnyített magán, ezt bizton állíthatom!
Egy órás várakozás Tarvisionál.
Később Amerikát is ezzel a telefonnal navigáltam végig.
Nemröhög!
Letámasztottuk az öreg bálázót (v.ö. Klaus) és vonatra pattantunk. Rövid séta Coneglianoban, majd irány Velence.
Öribarik Coneglianoban
Van az olasz városoknak valami semmi mással össze nem téveszthető hangulata. Ahogy közlekednek, ahogy mosolyogva üvöltöznek, a kajaszag, a színek és formák kavalkádja és még millió más közhelyes jellegű dolog. Zseniális az egész, kár lenne leélni egy életet ennek megismerése nélkül!
Velencében én akkor már harmadjára jártam. Tisztelettel ki is hagynám a közhelyeket, nem lesz kánálgrándés meg szentmárkteres ajánló, ezeket úgysem lehet és érdemes kihagyni. Erre a városra elég egyszerre egy nap, de nem elég egyszer meglátogatni. Mindíg másik arcát mutatja és ez a tulajdonság a millió kis zegzuggal megspékelve felejthetetlenné teszi az egész kalandot. Meg aztán rá is szoksz, mint narkós a szerre. Úgyhogy addíg menjetek el, amíg teljesen el nem nyeli a tenger! Viszont a hülye gurulós bőröndjeiteket ne huzgáljátok, ezért ott bírság jár. Nem vicc.
Pár kép csak, amiket nem biztos hogy elsőre észrevennél:
gondolaszervíz
Szippantós hajó. Mindent a vízről oldanak meg.
Padova következik. Talán azért mehettünk oda, mert nem volt túl messze és elég nagy ahhoz, hogy eltöltsünk ott pár órát. Hozta a szokott szintet: egy kis antik, egy kis avantgard, emitt zsúfolt, amott egyedül lehetsz, ide érdemes elkanyarodni, amarra meg már nem. Egy szűk utcában felsír a párkhéttácsiszolo, a másik sarkon meg már egy jellegzetes buszmegálllllo. A trattoriából bömböl a múziká ágresszio. Nem ragozom, ez egy életérzés!
Új élményekkel megrakodva vettük az irányt ismét hazafelé. De mivel két évvel korábban a nyári kastélytúrán a túlságosan buja növényzet miatt nem tudtuk jobban felderíteni a balatonedericsi Fekete kastélyt, így azt mindenféleképpen útba szándékoztunk ejteni. Meg is tettük. Nem volt jó ötlet. Csak egyetlen másodpercig kalandozott el a figyelmem és ezután következett nagyjából öt hónap ágynyugalom és újra kellett tanulnom járni. Az első félemelet folyosóján beleléptem egy gödörbe és az ott felgyűlt törmeléken elcsúszva kétoldali szilánkos bokatörésem lett. A lépcsőig még elmásztam a feleségem segítségével, innentől a keszthelyi mentősöknek adtam át a páratlan lehetőséget. Otthon aztán még aznap bevasaltak és a 35.-ik szülinapomra kaptam egy csodálatos összecsukható trabantot (lásd még: járókeret).
a vesztőhely 2011 nyarán
---
Klaus barátunkkal tett kirándulásaink itt érdemben befejeződnek. Még egy évig megvolt, de időm nagy részét a lábadozás (haha) tette ki. Meg aztán elindult a hasonlóan autófetisiszta férfitársaim által talán jól ismert érzés: "el kéne adni". Akkorára már túl sok pénzem/időm/energiám ment rá erre a közlekedési eszközre és a problémák száma sem csökkent közben. Inkább csak mindíg változtatták a helyüket és jellegüket. Rendszeresen használnom kellett a mindíg csomagtartóban lévő nem kicsi szerszámosládát és pótalkatrészeket, a Haynes-féle javítási könyveknek szerintem már nem maradt egy olyan lapja sem, amit ne kentem volna össze olajos kézzel. Szerettem volna valami - hogy is mondjam csak - megbízhatóbbat. Eladtam. Azóta sincs utódja...
Köszönjük a Kalandokat! Remélem, valaki most is vigyáz rá...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése