Folytassuk a száguldást benzingőzben!
És gyorsan az elején tisztáznám is: Lackónak azért ez a neve, mert ő egy Komár. De nem az énekes. Most akkor mivaaaaaaan????
Egy Zala megyei kis községben járunk, valamikor a 70-es évek legelején. Nagybátyám igazi falurossza és az első átdolgozott nyara után úgy dönt, ő biza belsőégésű motorral hajtott járművet vásárol! Az mégis csak rajabb, mint a huszonnyolcas Csepel bicikli. Előkerül a közeli kisvárosból Lackó, aki akkor még csak egyszerűen egy Komar MR232-es moped volt. Egyenesen a baráti Lengyelországból érkezett hozzánk, valószínűleg akkor még makulátlanul ragyogott bordó fényezése a nyári napon és gyaníthatólag a kerekek és a kipufogó krómjától is nedvesedtek a bugyik. 😋 Együtt rótták a környék dombjait ők ketten: a Fiú és a Motor. A családi legendárium szerint a csomagtartón rendszerszeresen utazott az egyik tanítónéni is...
Teltek az évek, hősünk felnőtté cseperedett, a kis motorra pedig a feledés homálya és néhány évtizednyi vastag porréteg szállt.
Újabb nyár, újabb srácok, immár a kilencvenes évek közepén. A szokásos szünidős körök: kukoricamorzsolás, tehenek behajtása a legelőről, Mama sütije, Papa sztorijai, álmodozás a Kuzinnal hogy majd milyen motorjaink lesznek felnőtt korunkban és hopp! Mi az ott a gyűrött régi fóliák alatt a góré mellett? Látod? Nem! Ott! Mint valami biciklikormány! Te, ennek egész széles a kereke! Figyelj, ebben van valami motor is! Na szedjük csak ki onnan...!
Szakadt volt az egész. Nagyon. Lelapult gumik, rongyos ülés, mindenütt csupa olaj és rozsda, meg mérhetetlen koszos és poros pókhálók az összes zugában. De gurult! Az indítási kísérletek sorra kudarcba fulladtak, de mivel néhányat azért böffent, feltoltuk az udavar végébe és egymás után gurultunk le. Csak úgy szép csendesen, de végtelen vigyorral az arcunkon és a szívünkben.
"Motoroztunk!" 😍
...és mi is felnőttünk...
2012. Férfiak ülnek az asztal körül, három generáció. Egymásnak adják a szavakat. Egyszer csak elhangzik a kérdés: "Hova lett a Komár?" Ott van valahol talán a régi istálló mögött. Nem kell több. Másnap hajnalban még félálomban botorkálok hátra a kertben. Mire a Nap melegíteni kezdi a vén kőrisfák közt éjszakára összeölelkezett levegőt, Lackó tankján valami mintha megcsillanna. A vaskos kosz alatt ott a negyvenakárhány éves bordó festék és csak egyetlen halk hangot vélek hallani a vén kőrisfák árnyékában a fene sem tudja mitől párásodó szemeim ködén át: "vigyél el innen, nem akarok még egyszer hosszú évekre visszakerülni oda!" Délben indulunk haza és az öreg Audi csomagtartója - számomra - igen értékes szállítmányt rejt...
Eltelik ismét pár év, mert vannak természetű dolgok, amikkel nem érdemes és nem is kell kapkodni. A többi már történelem, ahogy pestiesen mondják! 😉
Ez hát Lackó története. További részletek ebben a kis filmecskében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése